27

Megvolt a szülinap. De Ő nem köszöntött fel... Persze, tudom, nem kötelessége, nem kötelessége velem beszélni, vagy tudomást vennie rólam. Csak hát még is... nem is tudom, olyan fura...

Vajon miért gondolok arra, hogy valaha is visszakaphatom? Pont én, aki annyira ellene van az ilyesminek? Úgy érzem, mostanában... vagy is, már egy ideje megtörténik minden, aminek addig teljesen ellene voltam. Pont velem... csak tudnám, miért. Sokszor voltam már úgy, hogy... "Hah, tudod mit? Nem érdekel! Nagyon nem! Ennyi, vége, minek foglalkozzak vele? Ugyan már, felesleges, túlléptem. Pff~" És mindig rá kell jönnöm, hogy nem. Rohadtul nem. Sokszor Néha ráírnék, csak leírni, hogy jajdeszeretemőt, telebaszkodnám az üzenősávot elcseszett háromszögekkel [szivecske], és... várhatnék a válaszra: "Hát ez van.", és egy vállrántás. Vagy valami hasonló. Nem tudom, szerintem hasonló módon reagálna. Vagy telerakná mosolygós szmájlikkal. Hmm na jó, nem. Csak azt a szöveget nyomná be.
Tudom, mit kéne csinálnom, és másnak is ezt tanácsolnám, csak hát nem megy. Bár belegondolva, jobb is ez így. Neki jó, én meg elvagyok így. Vagy nem. Fene tudja.
Magamnak már képes vagyok olykor-olykor beismerni olyan érzelmeket, amiket régebben nem, persze, ha valaki rákérdezne, azt mondanám, hogy hülyeségeket beszél, én ilyesmire még csak nem is gondolok. Ugyan már, nekem nincs szívem, lelkem, nincsenek érzéseim, nincs semmim, én csak egy... lény vagyok.
Mit is képzelek...? Mindenkit hozzá mérek, ha megyek valahova, reménykedem, hogy összefutunk - bár talán jobb, hogy nem hihiahehehueh -  ó te jó ég, megyek, és fejbe lövöm magam...

http://youtu.be/_inHWX52lDk